Ez történt az elmúlt 20 évben

2010-ben történt

A 2010-es év legfontosabb eseménye az Aqua-Palace Fedett Élményfürdő átadása volt.
2010. március 18-án került sor az Aqua-Palace Fedett Élményfürdő ünnepélyes átadására Hajdúszoboszlón. 
A 4,8 milliárd forint értékű beruházást  az Európai Unió és a Magyar Állam 2,25 milliárd Ft támogatásával valósította meg a Hungarospa. Egy régi álom valósult meg ezzel a fejlesztéssel, hiszen egy fedett élményfürdő szükségessége már 2002-ben a Széchenyi Terv fejlesztés kapcsán megfogalmazódott, mely valóban régóta hiányzó láncszeme volt Hajdúszoboszló turizmusának, de az akkori fejlesztésből kimaradt.
A kivitelezés 20 hónap alatt zajlott. Az élményfürdő egész évben  magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt minden generáció számára, így a beruházás elsődleges célja a szezon széthúzása volt.



2010.03.18_záró rendezvény      A fotón Czeglédi Gyula avató beszéde az Aqua-Palace átadásakor

2010.03.18_szalag átvágás_1



  
2010. júniusában az árvízkárosultak megsegítésére sietett a Hungarospa az árvíz sújtotta borsodi területen, ahol gondok voltak az ivóvíz ellátással. A Borsod Megyei Katasztrófavédedelem irányításával több, mint 5400 liter ásványvizet juttatott  el a fürdő ásványvíz palackozó üzeme az árvíz által elöntött területre.  A Hungarospa a Református Egyház közreműködésével további nagy mennyiségű Pávai Vajna ásványvizet küldött az árvíz sújtotta területre.
Czeglédi Gyula elmondta, hogy  mindig is fontosnak tekintette a rászulultak segítését.
A Máltai Szeretetszolgálattal közösen az árvízkárosult gyerekek strandolását is biztosította a Hungarospa. Az Európai Borlovagrend Hajdúszoboszlói Lovagi Széke 40 fő árvízkárosult gyermek részére szervezett üdülést Hajdúszoboszlón. A Hungarospa Zrt. Hajdú Kempingjében biztosított sátorhelyet és ingyenes fürdőbelépőt a gyereknek. A Hungaropsa Vöröskereszt  alapszervezete rendszeresen pénzadományok gyűjtését végzi a rászorulók részére




2010 október végén Hajdúszoboszlón, az Aqua-Palace Élményfürdőben tartotta közgyűlését a Magyar Fürdőszövetség. Az egyik legfontosabb kérdés az OEP finanszírozás volt, mely 2007 óta nem változott és immár elodázhatatlan volt a támogatások növelése. A Magyar Fürdőszövetség ez ügyben tárgyalásokat kezdeményezett az egészségügyi államtitkársággal.  A másik fontos kérdés a balneológiai orvosi szakkollégiumok létrehozása volt.

2010_fürdőszövetség




A Parlament Felsőházi termében 2010. november 26-án, a Magyar Véradók Napja alkalmából Czeglédi Gyula Habsburg Györgytől "Véradóbarát munkahely díjat" vett át, melyet a Hungarospa Zrt-nek ítéltek.
Az elismerés átvétele után Czeglédi Gyula elmondta:
"A díj a munkatársak önzetlenségének köszönhető. Cégünknél 1972 óta működik Vöröskereszt Alapszervezet. Évente négy alkalommal szervezünk véradást, melyen a dolgozók átlagosan 12%-a rendszeresen ad vért. Igen magas a többszörös véradók száma,  akiknek társaságunk erkölcsi és anyagi támogatást nyújt."

2010_véradó kitüntetés                       a fotón Czeglédi Gyula és Habsburg György 




2010. december 8-án az Aqua-Palace Szörf épületében tartotta a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága 2010. évi évzáró szakmai rendezvényét. A szakmai ünnepségen Katona Ilonától, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatójától és Pajna Zoltántól, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnökétők vehette át Czeglédi Gyula vezérigazgató  az „Észak-alföldi régió ajánlásával”  díjat, melyet szolgáltatás kategóriában „Aqua-Palace fedett élményfürdő”nyert. 

2010_régióajánlásával_Pajnával
                                   a fotón Czeglédi Gyula, Pajna Zoltán és Katona Ilona


 

2010 decemberében adománygyűjtést szervezett a Hungarospa Zrt.  az Ajkai Timföldgyár tározójából kiömlő vörös  iszap áldozatainak megsegítésére. Egy felhívást tettek közzé a munkatársak, a hajdúszoboszlói lakosok és a Hungarospa vendégei részére, hogy 200 Ft-os támogató jeggyel segítsék a bajba jutottakat.  A pénzbeli adományozáson felül két hónapon keresztül a Hungarospa Thermal Hotelben*** egy szobát biztosítottak az Ajkai Tűzoltóság mentésben résztvevő tagjainak.


MCOnet