Hírek

A Főváros fürdői nemzeti értéket képviselnek - interjú Czeglédi Gyulával

Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke interjút adott az első ötcsillagos fürdővédjegy átadásakor a Fürdők Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszerével kapcsolatban.

Interjú Czeglédi Gyulával, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnökével

 

A Magyar Fürdőszövetség által a kétezres évek közepén kialakított szempontrendszer jelentette a bázisát a most kialakított Nemzeti Védjegynek. Ez a környezeti tényezők mellett figyelembe veszi a fürdők műszaki, technológiai adottságait, ugyanakkor a szolgáltatásaik minőségét és sokszínűségét, valamint a humántényező is számít. A Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai stábjával együtt is átvizsgáltuk és megvitattuk ezeket a szempontokat, ezt követően kerültek véglegesítésre az elmúlt év közepén - ismertette a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke.

 

Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke,  Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár

Czeglédi Gyula és Ruszinkó Ádám adta át az első ötcsillagos fürdővédjegyet a Rudas Fürdőnek

Úgy gondolom, hogy Magyarországon nagyon sok jó minőségű fürdő van. Jelenleg 18 kiemelt gyógyhellyel rendelkezik hazánk, tehát nagyon sok fürdőnek van még lehetősége minősíttetni magát. Ezt elsősorban a Magyar Fürdőszövetség tagjai fogják megtenni véleményem szerint. Az első körben Budapest mellett a kelet-magyarországi fürdők (pl.Szeged, Gyula, Hajdúszoboszló, Tiszaújváros) igen aktívak voltak, reméljük a későbbiekben a dunántúliak felzárkóznak e tekintetben - tette hozzá Czeglédi Gyula.

 

MCOnet