Hírek

A Gazdakör ünnepi Közgyűlésén járt Czeglédi Gyula

Hagyományainak megfelelően február elején tartotta a Hajdúszoboszlói Gazdakör ünnepi Közgyűlését a Kösely Zrt. nagytermében, melyre az elnökség Czeglédi Gyulát is meghívta.
A helyi gazdák és családtagjaik zsúfolásig megtöltötték a nagytermet, ahol elsőként Örvendi László elnök számolt be az elmúlt  év munkájáról, majd a parlament alelnöke és a MAGOSZ elnöke Jakab István országgyűlési képviselő adott részletes tájékoztatást a gazdákat érintő törvényi változásokról.
Ezt követően Bodó Sándor, városunk országgyűlési képviselője köszöntötte a résztvevőket és beszélt az agrárképzés jelenlegi helyzetéről.
Egy rövid agrárkamarai tájékoztató után az elnök felkérte Czeglédi Gyulát, hogy köszöntse a Közgyűlés résztvevőit. A köszöntő keretében a Hungarospa vezérigazgatója a korábbi évek szokásaihoz hűen most is rövid tájékoztatást adott a fürdő elmúlt évi eredményeiről és az előtte álló feladatokról. 
                                             köszöntő

A rendezvény 
egy jó hangulatú vacsorával folytatódott. Vacsora közben Czető Norbert, városunkban bő egy éve szolgálatot teljesítő  református lelkipásztor kötetlen formában tájékoztatta a vezérigazgatót az eddig elvégzett munkájáról és a hitélet fejlesztésének jövőbeli elképzeléseiről. 

Norbival
                                                           A képen: Czető Norbert kislányával és Czeglédi Gyula