Hírek

A jövő terveihez fontos a vendégek visszajelzése

Czeglédi Gyula, Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a nyáron vált kiemelt desztinációvá Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és a Tisza-tó környéke, melynek köszönhetően több fejlesztés is megvalósul a Hungarospaban.
Felidézte, hogy idén tavasszal elfogadta Hajdúszoboszló Önkormányzata Hungarospa következő évekre szóló középtávú fejlesztéseit, melyek közük kettőt a Magyar Turisztikai Ügynökség is támogat, így kormányzati segítségben is reménykednek. A kiemelt desztinációvá emelés is több fejlesztést tesz lehetővé, Hajdúszoboszlón kettő, és a Hungarospaban is kettő beruházás kezdődhet majd meg. "Úgy látjuk, hogy szükség van kapacitás- és minőségfejlesztésre, mivel megjelent az igényesebb vendégkör a városban" - hangsúlyozta Czeglédi Gyula. A szabadtéri fürdőben egy új élményövezetet alakítanak ki, míg a fedett élményfürdőt tovább fejlesztik.



A vendégek visszajelzése kiemelten fontos a fejlesztések megtervezésekor



"Az elmúlt időszakban nagyon jelentősen átalakult hazánk turizmzusa, sokan érkeznek csak hétvégére, akik nem jutnak be a fedett élményfürdőbe, ezt orvosolná a fejlesztés. A cél, hogy aki a városba érkezik, bejuthasson az Aquapalace élményfürdőbe" - fogalmazott a vezérigazgató, hozzátéve, hogy fedett élménycsúszdákat, pihenőteret és kiszolgáló tereket alakítanak ki. Szólt arról, hogy egyre többen vágynak aktív kikapcsolódásra, ezért kiemelten fontos, hogy az eddig elsősorban fedett wellnes fürdőt élményfürdővé bővítsék. "Idén is voltak kisebb fejlesztések, a gyógyfürdőben új recepciót alakítottunk ki, új betegbehívó rendszert építettünk ki és gyermek játszóteret is megvalósítottunk" - mondta el Czeglédi Gyula.

 
/T.D.