Hírek

Gazdasági fórumon vett részt Czeglédi Gyula

A Hajdú-Bihar Megyei Kerekedelmi és Iparkamara által szervett Gazdasági fórumon vett részt 2017. február 24-én Czeglédi Gyula, a Hungarospa Zrt. vezérigazatója és a Magyar Fürdőszövetség elnöke. A fórum vendége volt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Csepreghy Nándor miniszterhelyettes.
A fórum célja, melyen részt vettek a megye gazdasági életének legfontosabb szereplői,  a vállalkozások tájékoztatása volt. 
Elsőként Papp László, Debrecen város polgármestere beszélt a Főnix Tervől, majd Dr. Szilvássy Zoltán, a Debrecenei Egyetem rektora számolt be  a Debreceni Egyetem fejlesztési terveiről.

1kamaracikk

Ezt követően Lázár János miniszter beszélt a Modern Városok program keretében Debrecen és Kormány stratégiai szövetségéről, illetve arról hogy támogatja Debrecen Európa Kulturális Fővárosa címre benyújtott pályázatát is. Az olimpiával kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy ha nem kellett Budapestnek a száz milliárd, akkor elköltik vidéken. Kihangsúlyozta, hogy az elkövetkező évek legfontosabb feladata a munkaerő hatékonyság növelése Magyarországon. 

1lazarcikk1
Beszédét követően lehetőség volt kérdésekre, hozzászólásokra.
Czeglédi Gyula a Magyar Fürdőszövetség elnökeként arra kérte a minisztert, hogy támogassa a fürdőszolgáltatások kedvezményes Áfa körbe sorolását. Elmondta azt is, hogy készült egy szakértői tanulmány az áfa-csökkentés gazdasági hatásainak alátámasztására, melyet a Fürdőszövetség február 27-én eljuttat a minisztériumba. 
kérdés2                                                                    Czeglédi Gyula kérdést tesz fel Lázár Jánosnak

A Fórumon lehetőség volt kötetlen beszélgetésekre is.

beszélgetés                                          Dr. Szilvássy Zoltán rektor  és Czeglédi Gyula vezérigazgató a fórumon