Hírek

Három kiemelkedő téma a közgyűlésen

November 15-16-án tartotta közgyűlését a Magyar Fürdőszövetség, melynek első napján Czeglédi Gyula, a szövetség elnökének beszámolója hangzott el. Többek között három kiemelkedő témáról beszélt, amelyet egy interjú keretében is elmondott.
Czeglédi Gyula kiemelte, hogy megújításra került egy rendelet, amely a fürdők létesítésével és üzemeltetésével kapcsolatos. "Az összes szakmai egyeztetés megtörtént, fontos lenne, ha minél hamarabb kihirdetésre kerülne, hogy a jövő évi szezonban már a fürdők fel tudjanak készülni és aszerint tudjanak működni." A fürdők gazdálkodásának pozicionálásáról elmondta, hogy amíg nem emelik az OEP finanszírozás keretét, addig nem tudják a dolgozók bérét fejleszteni. A kezelések önköltségének alig több, mint egyharmadát finanszírozza az OEP, a többit a betegektől kell térítési díjként beszedni, illetve a fürdők más üzletágakban megtermelt jövedelemből korrigálják ennek a tevékenységnek a veszteségét. Ezt az összeget bérfejlesztésre kéne fordítani.



Reményeink szerint 2018-tól újra a kedvezményes áfakörbe kerülnek a fürdők



Harmadik fő területként a kedvezményes áfakört nevezte meg. Több tárgyalásra és egyeztetésre is sor került főként az ősz folyamán, melyen kifejtették, hogy az épített fürdők turisztikai vonzereje meghatározó jelentőségű, ezért a fürdőknek is a kedvezményes áfakategóriába való besorolása lenne célszerű. "Korábban 2006-ig a fürdők is a kedvezményes körben voltak, reméljük, hogy ezt sikerült helyreállítani. Biztató levelet kaptunk Lázár Jánostól, melyben kifejtette egyetértését a Fürdőszövetség céljaival."




 
/T.D.