https://www.high-endrolex.com/18 Interjú Czeglédi Gyulával a Debrecen Televízió Közügy című műsorában - Czeglédi Gyula - Hajdúszoboszló város polgármestere

Hírek

Interjú Czeglédi Gyulával a Debrecen Televízió Közügy című műsorában

Új ötletekkel és nagyobb biztonsággal állítaná talpra a turizmust Hajdúszoboszló polgármestere.

Körülbelül egymilliárd forintos kiesést jelent a járványhelyzet Hajdúszoboszló számára, ám a fürdővárosban nem a kétségbeesés az úr - mondta el a polgármester május 14-én a DTV Közügy című műsorban.
Teljesen beárnyékolja az idei strandszezont a koronavírus-járvány. A hamarosan nyitó fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására. Egyelőre a korábbi vendégszámnak a felét lehet beengedni és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek, ezt mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke. Milyen hatással lehet ez Európa legnagyobb fürdőkomplexumára Hajdúszoboszlón, és egyáltalán milyen hatással van a járvány a nagyrészt turisztikából élő városra? Erről beszélt a Debrecen Televízió Közügy című műsorában Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere.
- Januárban, amikor elfogadtuk a város költségvetését, úgy láttuk: stabil, kiegyensúlyozott költésvetése van Hajdúszoboszló városának - mondta elöljáróban Czeglédi Gyula. De az élet másképpen alakult.
- Azt szoktam mondani, hogy számunkra a március 11., amikor a kormány veszélyhelyzetet rendelt el, csaknem azt jelentette, mint az Egyesült Államoknak a szeptember 11. Hiszen mindenki tudja, hogy a városunk turizmusból él – fogalmazott a polgármester. – És itt nemcsak az önkormányzat 99 százalékos tulajdonában lévő Hungarospa Zrt.-ről van szó, hanem a sok magántulajdonban lévő panzióról, étteremről és különböző vállalkozásokról. Megállt az élet a városban, amikor a fürdőnek március közepén le kellett állítania a szolgáltatásait.
Czeglédi Gyula hozzátette: természetesen nem maradtak tétlenek, mert fel kellett készülni a tervekkel az újranyitás esetére.
- Én a bátrabbak közé tartoztam, amikor azt mondtam: célozzuk meg a fürdőnyitással a pünkösdi hétvégét, hiszen jó idő lesz és az embereket nem lehet örökké bezárva tartani – mondta a polgármester. Mint hozzátette: a járványhelyzet körülbelül egymilliárd forint bevételkiesést jelent a hatmilliárdos költségvetésű városnak. Ennek megfelelően minden még el nem kezdett beruházást leállítottak – a tervezéseket és a közbeszerzési eljárásokat azonban nem, mert bíznak abban, hogy az ősz folyamán, vagy a jövő év elején a várható kormányzati kompenzáció segítségével el tudják indítani azokat. 
- Természetesen számítunk a turizmus nyári újraindulására is – mutatott rá a polgármester. – Ezért szükség van olyan újdonságokra, amelyek a vendégek szórakoztatását szolgálják majd az esti időszakban – különös tekintettel arra, hogy egyelőre a fürdő nem tudja nyújtani az összes szolgáltatását.
Czeglédi Gyula példaként afféle villámcsődületeket említett utcazenészekkel, mazsorettesekkel. Alakult erre egy munkacsoport, amelynek gondoskodnia kell arról, hogy szinte minden nap történjen valami. A polgármester említette továbbá a bazársort is, amelyet elődje két évvel ezelőtt megszüntetett. Ezt most megújult formában vissza fogják építeni, július elejére elkészülhetnek a pavilonok. Terítéken van továbbá a Mátyás Király sétány felújítása is, amit az ottani szállodások sok kritikával illettek. 
„Kétségbeesést nem tapasztaltam, mindenki a kiutat keresi”, mondta el Czeglédi Gyula arról a megbeszélésről, amit a napokban a városban a turizmussal közvetlenül foglalkozó vállalkozókkal folytatott.
A fürdő vezetőivel tartott eszmecseréből pedig kiemelte: nagyon fontos, hogy a vendégek számára nem csak a hatóságilag előírt biztonsági minimumot nyújtsák, hanem annál többet – és ezt az információt jelentős marketingmunkával el is kell juttatni a potenciális turistákhoz, bennük és a lakosságban is ott van ugyanis a félelem. Amennyiben majd megkapják az engedélyt a zárt terű fürdőrész megnyitására, a belépéskor testhőmérséklet mérést fognak végezni. Kéz- és talpfertőtlenítőket helyeznek el, illetve nagyon fontos lesz, hogy mindenki csak teljes zuhanyozás után lépjen be a közös medencetérbe – a higiénia növekedése akár pozitív hozományaként is felfogható a járványhelyzetnek.  
A pünkösdi hétvégére tehát a Hungarpospa kinti medencéi a pezsgőfürdő kivételével várják majd a látogatókat
– így körülbelül 13-14 ezer látogató engedhető be a 27 ezer fős teljes kapacitású fürdőbe. Sok minden függ attól is, hogy mikor nyílnak meg a határok. Érdeklődés a turisták részéről mindenesetre van, a polgármester szerint az idei évet „túl kell élni” és jövőre visszatérhet minden a rendes kerékvágásba. 

A teljes interjú itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=haAk3p8AysI&t=47s

Forrás: dehir.hu
https://www.high-endrolex.com/18