Hírek

Ismét a szakmai TOP 50-ben

Czeglédi Gyula, hazánk legnagyobb forgalmú fürdőjének, a hajdúszoboszlói Hungarospa-nak, valamint a Magyar Fürdőszövetségnek a vezetőjeként újra bekerült Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar turizmusban kiadványba, melyet a Turisztikai Évadnyitó Gálán ismerhetett meg a nagyközönség. Czeglédi Gyula ebből az alkalomból állt az MCOnet kamerája elé.
A fürdőszövetség elnöke azért tartja nagyszerű rendezvénynek az évadnyitót, mert alkalmat kínál, hogy a turisztikai szakma krémje egy évben egyszer szemtől-szemben találkozzék. Czeglédi Gyula elmondta: a maga részéről az év indításaként már több hivatalos levelet is elküldött partnereinek, ezen a rendezvényen pedig joggal reménykedhet a személyes folytatásban.


A XXIV. Turisztikai Évadnyitón Czeglédi Gyulával készült interjú 

A hazai turizmus egyik legbefolyásosabb alakja a turizmus szektorban különösen fontosnak tartja az együttműködést, és az egyéni érdekeken való felülemelkedést, az összefogást. Csak ez szolgálhatja a hazai turizmus fejlődését - szögezte le. Ezen a területen még sok lehetőség rejlik - tette hozzá Czeglédi, aki nagy kedvvel tekintett a személyes találkozók elé. Külön kiemelte a Magyar Turizmus Zrt., és a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének képviselőit, akikkel fürdőszövetségi elnökként 2015-ben együttműködési szerződést írt alá. Ezeknek a partnerségi szerződéseknek a tartalommal való feltöltése a 2016-os év feladata - zárta mondandóját.

MCOnet