https://www.high-endrolex.com/18 Sikeres év áll a fürdőzés mögött - Czeglédi Gyula - Hajdúszoboszló város polgármestere

Hírek

Sikeres év áll a fürdőzés mögött

2017-ben a hazai fürdőzés  kiugróan magas vendégforgalmat ért el - hangsúlyozta interjú keretében Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.
"Örömmel nyugtázhatjuk azt, hogy a magyar fürdőszövetség tagjainak és a magyarországi fürdőknek is az elmúlt év nagyon jó lehetőséget kínált, vagyis a jó időjárásból adódó lehetőségek kihasználásra kerültek" - fogalmazott az elnök. Hozzátette, hogy több marketing eszközzel is segítik a hazi fürdőzés népszerűsítését és a piaci megjelenését. "Úgy látjuk, hogy ebben további lehetőségek kínálkoznak a következő évben."



A fürdők további népszerűsítése a cél


Szólt arról, hogy nincs különbség a fővárosi és vidéki fürdők között: a fővárosba látogatók hatvan százaléka felkeresi valamelyik fürdőt, míg az első tíz leglátogatottab vidéki város közül hat olyan település van, ahol a fürdő a meghatározó turisztikai vonzerő. Kiemelte, a Magyar Turisztikai Ügynökség téli akcióját, melynek célja, hogy ebben az időszakban is minél többen járjanak fürdőkbe. "Ez nagyon fontos, hiszen ilyenkor az emberek testben és lélekben is megtudnak újulni, (...) ehhez pedig a szövetség is társul, további nyolc akciót tervezünk az évfolyamán, amely elsősorban a belföldi lakosságot célozza meg."

 
/T.D.
https://www.high-endrolex.com/18