Ez történt az elmúlt 20 évben
2001-ben történt
2001-ben a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő középtávú rekonstrukciós programjának megvalósítását felgyorsította az ekkoriban elkészült kormányzati gazdaság-élénkítő program, a Széchenyi Terv. A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt. az elsők között pályázott és nyert el egymilliárd forint állami támogatást.
Április 20-án a Széchenyi tervről tartott előadást városunkban dr. Matolcsy György a gazdasági tárca vezetője, Budai Zoltán államtikár és dr. Ruszinkó Ádám főosztályvezető. Matolcsy György ekkor a fejlődés egyik rugójának nevezte a gyógyvizet.
2001 májusában jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszter a hírt, hogy Hajdúszoboszló 1 milliárd forint támogatást nyer a Széchenyi Terv Turizmusfejlesztési Program keretében
2001. júliusában Hajdúszoboszlón ülésezett a Magyar Köztársaság Kormánya.
Orbán Viktor miniszterelnök az ülésen a következőket mondta:
„Elsősorban a Széchenyi Terv idei pályázati lehetőségeivel kapcsolatos tapasztalatokat összegeztük, s ezen belül az idegenforgalomra vonatkozó fejlesztési lehetőségeket, tennivalókat tárgyaltuk meg.”
A miniszterek elfogadták az egészségturizmus hosszú távú fejlesztési tervét, s ebben célul tűzték ki, hogy Magyarországnak az európai gyógy-idegenforgalom élvonalába kell kerülnie. A kormányfő úgy vélte, hogy Matolcsy György gazdasági miniszter helyesen jelölte meg a turizmust a nemzetgazdaság egyik húzóágazatának.
A kormányülés után a Kormány tagjainak egy séta keretében Czeglédi Gyula a Hajdúszboszlói Gyógyfürdő Rt. vezérigazgatója bemutatta a Gyógyfürdőt.
2001. október 31-én Glattfelder Béla a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára részvételével letették a beruházás alapkövetét Pátcay Pál: Törülköző nő című szobrának szomszédságában, s megkezdődtek a munkálatok.
2001. október 31-én Glattfelder Béla a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára részvételével letették a beruházás alapkövetét Pátcay Pál: Törülköző nő című szobrának szomszédságában, s megkezdődtek a munkálatok.
Augusztus 20-án adták át az állami kitüntetéseket a Parlamentben. A művészeti élet szereplőinek, a gazdasági szféra kiemelkedő alakjainak, a kutatás, a sport és a karitatív tevékenységek terén kiemelkedőt nyújtóknak Mádl Ferenc köztársasági elnök adta át az elismeréseket Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János házelnök jelenlétében.
Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Czeglédi Gyula átveszi a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést
A nemzeti ünnep délelőttjén a Parlament kupolacsarnokában a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést vette át Czeglédi Gyula Hajdúszoboszló fürdőhely hazai és nemzetközi hírnevének javításáért.
A kitüntetés átvétele után Czeglédi Gyula így nyilatkozott: „Ez a kitüntetés eszköz, mely erőt ad a további munkához”
2001. december 14-én A TÜV Rheinland Euroqua irodavezetője átadta a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőnek a hazai fürdők között elsőként a TÜV Cert tanúsítványt. Ezzel a Hajdúszoboszlói Gyógyfürő bizonyította, hogy elkötelezett a minőség mellett.
MCOnet
MCOnet