https://www.high-endrolex.com/18 2003-ban történt - Czeglédi Gyula - Hajdúszoboszló város polgármestere

Ez történt az elmúlt 20 évben

2003-ban történt

2003. április 9-én Hajdúszoboszlón tartották a Magyar Fürdőszövetség közgyűlését, melynek munkájában alelnökként Czeglédi Gyula vezérigazgató  is tevékenyen részt vett.
 
A közgyűlés egyik legfontosabb állásfogalása az volt,  hogy június 1-től minden fürdőnek ajánlja, hogy a kezelésekért kérjenek legalább 20% térítési díjat, mivel az OEP 1999 óta nem korrigálta a finanszírozást. Ez Hajdúszoboszlón 100-150 forintot jelentett kezelésenként.



2003 a nagy rendezvények éve volt. Május 1-én Fásy mulatóval indult a szezon a hajdúszoboszlói strandon. Július 19-én pedig Hajdúszoboszlón rendezték a Miss World Hungary középdöntőjét, majd augusztus 19-én a döntőt.  A döntőben Czeglédi Gyula és Fásy Ádám Tóth Eszter fejére tehette a koronát. 

2003_miss world
 

 
2003. Szeptember 2-án Hajdúszoboszló Városért kitüntetésben részesült Czeglédi Gyula a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt fejlődése, eredményessége, a turizmus és a város érdekében kifejtett eredményes munkámért  a következő indoklással:

"Czeglédi Gyula 1995-ben vette át a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt. irányítását. Vezetésével egy nyolcéves fejlesztési programot dolgoztak ki, váltottak valóra, sőt, túlteljesítették azt. A páratlan fejlődésnek köszönhetően a 76 éves Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő mára egy minden korosztály igényeit kiszolgáló, a kor követelményeinek megfelelő egészségturisztikai központ, mely vitathatatlanul meghatározó tényező az idegenforgalomban, a város jövőjében, gyarapodásában, az itt élők boldogulásában. Nagy felelősséggel járó szakmai munkája mellett Czeglédi Gyulát kiemelkedő közéleti szerepvállalás jellemzi: Tagja és egyben elnöke a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesületnek, alelnöke a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamarának, valamint a Hajdúszoboszlói Körnek. Nyolc évig önkormányzati képviselőként, a pénzügyi bizottság elnökeként jelentősen hozzájárult városunk egyéb irányú fejlődéséhez. Szakmaiságon és patriotizmuson alapuló javaslatai, véleményei jól szolgálták a hajdúszoboszlói közösség érdekeit."

A kitüntetés átvételekor Czeglédi Gyula a következőt  nyilatkozta:
„ Remélem, hogy ez az együttműködő, nem túlpolitizált szellemiség megmarad a városban. Ez a záloga annak, hogy egy önkormányzati tulajdonú cég törésmentesen továbbfejlődhessen.”



 
2003-ban jelentősen, több, mint 10%-al növekedett a fürdőző vendégek száma, november 20-án köszönthették a kétmilliomodik vendéget.

2003.kétmilliomodik
                                     a fotón Czeglédi Gyula köszönti a fürdő  kétmilliomodik vendégét




2003. december 19-én, a fürdő  évzáró bankettjén Czeglédi Gyula vezérigazgató Lovász-Szabó Tamástól a TÜV Rheiland Krt. igazgatójától vette át a társaság egészére kiterjesztett az ISO 9001-2000 minőségirányítási tanúsítványt.


MCOnet
https://www.high-endrolex.com/18