Ez történt az elmúlt 20 évben
2008-ban történt
2008. március 15-én, nemzeti ünnepünkön Czeglédi Gyula, a Hungarospa vezérigazgatója mondott beszédet a városi ünnepségen.
Beszédében a következők hangzottak el:
"Tisztelt Hajdúszoboszlóiak! Az elmúlt évek szónokai itt városunkban is valamennyien felhívták a figyelmet az összefogásra, arra kérve mindenkit, hogy mutassunk példát itt Hajdúszoboszlón. Legyünk sziget a mai politikai csatározásokban.
Kívánom, hogy Hajdúszoboszló mielőbb váljon igazi alkotó közösséggé, mely példát mutat összefogásból, lehetőségeivel jobban élve segíti a város további felvirágzását.
Vigyázzunk egymásra, értékeinkre, jobb gazdája senki nem lesz városunknak, mint mi Hajdúszoboszlóiak együtt! Ismerjük fel a hamisságot, a rossz szándékot, utasítsuk el a demagógiát és tegyünk a közjóért! Fogadjuk el, hogy a város vezetésének erőfeszítései a takarékos gazdálkodásra, a fejlesztések továbbvitelére valamennyi szoboszlói ember érdekét szolgálja. A jelent nem felélve jövőt kell építenünk, hogy utódaink is boldoguljanak ezen a földön."
2008 február 2-án avatták fel a Hungarospa új műfüves sportsátrát. A sportcentrumban, a József Attila utcán, a Hungarospa Thermal Hotel mögött épült fel a fedett műfüves pálya, mely ezután egész évben kiszolgálja a teniszezőket és a labdarúgókat.
a fotón Nagy Bálint és Czeglédi Gyula
Április 29-én a Hungarospa Thermal Hotelben*** került sor az Aqua-Palace Fedett Élményfürdő projekt támogatási szerződésének ünnepélyes aláírására, mely Európai Uniós támogatással valósult meg.
Az ünnepélyes aláírást megelőzően beszédet mondott dr. Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, dr. Oláh Lajos az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagja, dr. Sóvágó László Hajdúszoboszló város polgármestere, valamint Czeglédi Gyula projekt menedzser.
a fotón: dr. Újhelyi István, dr. Debreczeni Ferenc és Czeglédi Gyula
A felszólalók kifejtették, hogy Hajdúszoboszlónak szüksége van az élményfürdő fejlesztésre, a fedett kapacitás bővítésére, csak így tud lépést tartani versenytársaival, így tudja bővíteni a szezont, növelni a vendégéjszakák számát a városban. Valamennyien elismerték a munkát, melyet a projektmenedzsment tagjai, a pályázat írók, a tervezők végeztek, megköszönték az Önkormányzat és az Irányító Hatóság, valamint a Közreműködő Szervezet támogatását.
Az aláírást követően dr. Ujhelyi István oklevél elismerést adott át Czeglédi Gyulának. Az elsimerst azért kapta a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt., mert a kiemelt projektek közül a régióban elsőként írta alá a támogatási szerződést.

2008.08.08-án 11 órától került sor az Aqua-Palace Élményfürdő ünnepélyes alapkőletételére Hajdúszoboszlón, a projekt helyszínén. Az ünnepségen beszédet mondott dr. Oláh Lajos, a Környzetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára, dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár, dr. Sóvágó László Hajdúszoboszló város polgármestere, Vermessy Sándor, a Strabag MML Kft. ágazati igazgatója, valamint Czeglédi Gyula a projekt menedzsere.
Ezt követően a szónokok közösen helyezték el az urnát, melyben a projekt tervei, a résztvevők névsora, egy aznapi újság és pénzérme volt.
2008. október 3-án a Hajdúszoboszlói Fizetővendéglátó Egyesület "Közjóért" vándordíját adta át Cseh Magdolna elnök Czeglédi Gyulának az egyesület munkájának segítéséért.
MCOnet