Ez történt az elmúlt 20 évben
2009-ben történt
2009. január 9.-én megkezdte működését az épülő Aqua-Palace élményfürdő energia szükségletét biztosító gázmotoros erőmű, mely a termálvízben oldott állapotban lévő gázt hasznosítja. Ezzel a Hungarospa Zrt. a kistérség legjelentősebb energetikai fejlesztését valósította meg.
2009. augusztus 29-én Bajnai Gordon miniszterelnöknek Czeglédi Gyula vezérigazgató mutatta meg a hajdúszoboszlói fürdőfejlesztés munkálatait. Látogatása végén a miniszterelnök az Aqua-Palace beruházást mintaszerűnek nevezte.
Bajnai Gordon szerint „Kormányok jönnek, kormányok mennek, de ez az élményfürdő itt marad” és a hajdúszoboszlóiak jövőjét szolgálja.
Bajnai Gordon szerint „Kormányok jönnek, kormányok mennek, de ez az élményfürdő itt marad” és a hajdúszoboszlóiak jövőjét szolgálja.
Bajnai Gordon a beruházás makettjénél
2009. szeptember 23-án Turizmus Világnapja alkalmából "Pro Turismo" díjat adott át Varga Zoltán önkormányzati miniszter Czeglédi Gyulának. A díjat a turisztikai tevékenység irányításában, tervezésében, szervezésében, a nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén végzett kiemelkedő munkaért ítélik oda.
Bár a díjjal a kitüntetettek pályafutását ismerik el, Ujhelyi István, az NTB elnöke pohárköszöntőjében emlékeztetett rá, hogy a Pro Turismo nem életmű-díj, ezért a kitüntetettek még ne gondolkozzanak a visszavonuláson.
a fotón Czeglédi Gyula és Varga Zoltán
a fotón Czeglédi Gyula és Varga Zoltán
2009. december 2-án Martfűn az Észak-alföldi Regionális Idegenfogalmi Bizottság az "Alföld turizmusáért" díjat adományozott a Hungarospa Zrt.-nek. Az elismerést olyan természetes és jogi személyek kapják, melyek kiemelkedő munkájukkal hozzájárulnak a térség turizmusának fejlődéséhez. A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. az elmúlt években számos olyan beruházást hajtott végre, melyek erősítették a város és a régió idegenforgalmi vonzerejét, marketing tevékenysége hozzájárult Hajdúszoboszló imázsának, ismertségének erősítéséhez. A díjat Czeglédi Gyula vezérigazgató vette át.
a fotón: Czeglédi Gyula, Újhelyi István és Róna Iván és Peszeki Gergely
MCOnet