Ez történt az elmúlt 20 évben

2012-ben történt

2012. július 6-án ünnepelte a Hajdúszoboszlói Labdarúgó Sportegyesület megalakulásának 100. évfordulóját. Az ünnepség helyszíne az Aqua-Palace Élményfürdő konferencia terme volt.

Czeglédi Gyula, mint az egyesület társadalmi elnöke köszöntötte  az ünnepségen megjelent  egykori és jelenlegi sportolókat, edzőket. Külön köszöntötte Buzánszky Jenőt, a Nemzet Sportolóját, az Aranycsapat hátvédjét.
Csiki Béla ügyvezető elnök és Czeglédi Gyula társadalmi elnök az egyesület nevében elismerésként tíz hollóházi porcelán futball labdát és 25 oklevelet adott  át. 

  2012_HSE

 A fotón: Egri Sámuel, Varga Imre, Kocsis Róbert, Csiki Béla, Buzánszky Jenő, Czeglédi Gyula, Csige László és Tóth Lajos



Az elmúlt évek hagyományának megfelelően Czegldégi Gyula 2012-ben is ünnepélyes keretek között köszöntötte a Hungarospa nyugdíjas munkatársait. A Hungarospa menedzsmentje számára fontos munkatársai elégedettsége, erkölcsi és lehetőségeinek mérten anyagi elismerése. Kollektív Szerződés rögzíti, hogy a minimum 10 éves munkaviszonnyal rendelkező munkatársakat nyugdíjba vonulásuk alkalmából egy értékálló, cég nevével és emblémájával gravírozott karórával ajándékozzák meg.

  2012_nyugdijas

 



2012-ben  Czeglédi Gyula uszoda bérletet adott  át annak a fiúnak aki szinte csodával határos módon felépült a strokból. Dávid 2009 novemberében szalagtűzője előtt néhány nappal strokot kapott, majd azt követően 3 agyvérzésen esett át. Jobb oldala lebénult, beszédközpontja súlyosan sérült. Több hetes kórházi kezelés után a rehabilitációja a Hajdúszobszlói Gyógyfürdőben folyt.  A fiú rehabilitációját és fejlődését személyesen is figyelemmel kísérte a fürdő vezérigazgatőja  és igyekezett csökkenteni a család terheit. 

2012_Dávid550




2012. november 23-25 -én Hajdúszoboszlón ülésezett a Magyar Balneológiai Egyesület, melynek a Hungarospa is tagja. A vándorgyűlés tagjait a Hungarospa vezérigazgatójaként és a Magyar Fürdőszövetség alelnökeként  köszöntötte Czeglédi Gyula.


2012_Balneológia
                                    A fotón: Czeglédi Gyula és dr. Németh István


MCOnet