Ez történt az elmúlt 20 évben

2014-ben történt

2014. május 14-én Bükfürdőn, a Magyar Fürdőszövetség tavaszi közgyűlésén Czeglédi Gyulát választották a Magyar Fürdőszövetség elnökévé.
A  tisztújításra azért  került sor, mert  tavasszal lejárt az ügyvezető elnök, az alelnökök és néhány választmányi tag  mandátuma. Az ügyvezető elnöki pozícióra Vancsura Miklóst, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő ügyvezető igazgatóját és Czeglédi Gyulát, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatóját jelölték. A szavazatok túlnyomó többségét Czeglédi Gyula szerezte meg, így ő vezetheti a következő 4 évben a Magyar Fürdőszövetséget.
Programbeszédében új terveket és megvalósításra váró ötleteket fogalmazott meg. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy szorosabbra próbálják fűzni a kapcsolatot a Magyar Turizmus Zrt-vel, és az NGM-mel.

lelés.500
                       A fotón Czeglédi Gyula az új, Vancsura Miklós a régi elnök



 
2014. július 17-én projektzáró rendezvény keretében hivatalosan is átadásra került   a  Hungarospa három elemből álló  attrakciófejlesztése. Ez alkalomból  a meghívott vendégek és a sajtó képviselői megtekintették az új vízi élményeket és ünnepélyes szalagátvágásra is sor került. A több mint száz meghívott vendég először a  felújított Gyógyfürdőt tekintette meg, ahol Czeglédi Gyula tájékoztatót tartott a projekt megvalósult elemeiről.

2014_projektzáró

2014_projektszalag                              A fotón dr. Sóvágó László, Bodó Sándor, Miklóssy Ferenc, dr. Budai Zoltán és Czeglédi Gyula


MCOnet