Hírek
20 éve a fürdő élén Czeglédi Gyula

Mit érzett, amikor a 20 éves törzsgárda elsimerést átvette?
Czeglédi Gyula átveszi dr. Sóvágó Lászlótól a törzsgárda elismerést
MCOnet
Természetesen nagyon jó és megható érzés volt. Ilyenkor a 20 év legfontosabb állomásai is leperegnek az ember agyában. Felemerő érzés volt a város vezetőinek gratulációja és munkatársaim szűnni nem akaró tapssal fejezték ki vezetői munkám elismerését.
Hogy lett Önből 20 évvel ezelőtt fürdőigazgató?
A Hunguest elődszervezeténél, az alföldi gyógyüdülőket működtető Termál Terápia Kft. gazdasági igazgatója voltam, amikor a városban nagy viták dúltak a fürdő jövőjéről. A kérdés az volt, hogy feldarabolva, szétszedve és részben magánosítva, vagy az önkormányzat tulajdonában egyben tartva és fejlesztve van-e jövője a cégnek. Önkormányzati képviselőként és a gazdasági bizottság elnökeként én ez utóbbi mellett tettem le voksomat az akkori képviselő testület többségi véleményével együtt. Amikor a képviselő testület pályázatot írt ki a cégvezetői állásra én is benyújtottam pályázatomat és a tulajdonos képviselőitől megkaptam a lehetőséget az elképzeléseim megvalósítására. A honlapom Ez történt az elmúlt 20 évben című fejezetében részletesen is olvashatnak az elmúlt évek legfontosabb állomásairól.
Mi volt a legnehezebb és a legszebb pillanat ebben a 20 évben?
Nagyon nehéz időszak volt a Gyógyfürdő felújításának megvalósítása 1998-99-ben folyamatos üzemelés és vendégfogadás mellett.
Több nagyszerű pillanatban is lehetett részem. Ezek közül kiemelném 2001-ben a Parlamentben az állami kitüntetésem átvételét.
Milyen elképzelése van a jövőjét illetően?
Telve vagyok energiával és elképzelésekkel. A munkámat az eddig megszokott és elismert magas színvonalon szeretném folytatni. A jövő év első felében lejáró vezérigazgatói mandátumomra az önkormányzat nyilvános pályázatot kíván kiírni, melyre természetesen pályázni fogok. Semmi olyan körülményt nem látok, amely miatt a szakmai munkám folytatásától viszakoznom kellene.
A korábbi cikkekben már nyilatkoztam, hogy a cég mérlegfőösszege az elmúlt 20 évben 60 szorosára emelkedett, az induláskori 190 dolgozó helyett most több, mint ötszázan vagyunk. Infrastruktúrájában és szolgáltatásaiban is teljesen megújult a fürdő. 2015 pedig minden idők legjobb éve volt: a legtöbb szolgáltatást értékesítettük, a legnagyobb árbevételt termeltük meg, ötcsillagos minősítést értünk el és az Év fürdője közönség szavazást is megnyertük.
Megyei szinten kiemelkedő gazdasági potenciált jelent, turisztikai kínálat szempontjából pedig országosan kiemelkedő teljesítményt nyújt a Hungarospa. Kollégáimmal már dolgozunk az előttünk álló 2020-ig tartó uniós ciklusban megvalósítani tervezett projekteken. Ezzel is biztosítani kívánjuk a cég folyamatos fejlődését, folytonos mgújulását.
Köszönöm a beszélgetést és munkájához további sikereket kívánok!