Hírek

Czeglédi: a helyzet tarthatatlan

A Magyar Fürdőszövetség két fontos célt tűzött ki maga elé: az OEP finanszírozás emelése, illetve, hogy a hazai fürdők újra visszakerüljenek a kedvezményes áfakörbe. Czeglédi Gyula, Magyar Fürdőszövetség elnöke emellett sikerként könyvelte el, hogy a forgalmi adatok alapján a fürdők megismételték az elmúlt év kiemelkedő vendégforgalmát.
Czeglédi Gyula ismertette, hogy az OEP támogatási összege hosszú évek óta nem változott. Tarthatatlannak nevezte azt a helyzetet, miszerint a kezelések önköltségének alig több, mint egyharmadát finanszírozza az OEP, a többit a betegektől kell térítési díjként beszedni, illetve a fürdők más üzletágakban megtermelt jövedelemből korrigálják ennek a tevékenységnek a veszteségét. Hangsúlyozta, hogy ez az összeget bérfejlesztésre kéne fordítani, hiszen az gyógyfürdők egészségügyben végzett alkalmazottai joggal várják el az ő béremelésüket is.




                                                                                            Czeglédi Gyula a fürdők sikeres vendégforgalmával kezdte a riportot



"Ezt az összeget a fürdők nem tudják maguktól kitermelni" - jelentette ki Czeglédi Gyula. A szövetség gazdasági szakbizottsága készített egy kisebb tanulmányt is, amely bemutatja a kedvezményes áfakör fontosságát, és azt, hogy áfán megspórolt összeg szintén bérfejlesztésre, illetve eddig meg nem valósult fejlesztésekre fordítható. A hazai fürdőszolgálat a turizmus egyik fontos eleme, ezért fontos, hogy minél több fejlesztés megvalósuljon a fürdőzők számára. Kiemelte, hogy a tanulmány bemutatja, hogy az állam minimális kockázatot vállal csak, mivel más áfákból hamar megtérül a kiesés. "Az elkövetkezendő hónapokban ezt a két témát fogjuk át tárgyalni az állami vezetőkkel, és várjuk a pozitív döntésüket" - zárta az interjút az elnök.




/T.D.