Hírek

Czeglédi Gyula elnök nyilatkozata a Magyar Fürdőszövetség tavaszi közgyűlése előtt

Közeledik a 25 éves Magyar Fürdőszövetség tavaszi közgyűlése. Az esemény kapcsán nyilatkozott Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke. 
Milyen a Fürdőszövetség társadalmi elfogadottsága?

Szövetségünk társadalmi elfogadottságát méltóképpen jelzi az a tény, hogy alapító tagjai vagyunk a 2017. őszén megalakult a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványnak.  Célkitűzéseinket az Alapítványon keresztül tudjuk a leghatékonyabban megjeleníteni, illetve eljuttatni a turizmus állami irányításához.

Melyek a legfontosabb célkitúzések?

Szövetségünk munkatervében hosszú idő óta négy kiemelt feladat szerepel: a fürdőszolgáltatások ÁFA csökkentése, a gyógykezelések költségvetési támogatásának növelése minimum 20%-al, a fürdőket szabályozó 37-es rendelet kihirdetése, valamint szövetségünk kommunikációjának javítása.  
Tavaly a Fürdőszövetség megbízásából külső szakértők bevonásával  készült egy tanulmány a fürdőszolgáltatások  ÁFA csökkentésének hatáselemzéséről, melyet eljuttatottunk valamennyi állami és minisztériumi szervezethez, turisztikai döntéshozókhoz. Ennek kapcsán jómagam számtalan egyeztetést folytattam az érintettekkel.
További szakértői anyagok is készültek a hazai fürdők gazdasági erejének felmérésére, valamint a gyógyszolgáltatások állami finanszírozásával kapcsolatos rendeletmódosítás előkészítésére. Ezen munkában tagságunk széles körben részt vett, melyet ezúton is köszönök. Jelentősen sikerült erősíteni a kapcsolatot a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Magyar Turisztikai Szövetséggel és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével.

Mit tesz a szövetség a fürdők népszerűsítése érdekében? 

A kommunikáció javítása érdekében elkészült az új honlapunk. Az idei évben is a tagsággal közös marketing akciókat szervezünk. Új akciónk például a „Sulival a fürdőbe”, melynek célcsoportja a diákok. Célunk a lakosság szemléletformálása is, hogy minél többen vegyék igénybe az egészség megőrzését és a rehabilitációt segítő szolgáltatásainkat. A jövőben is számít szövetségünk kiemelt marketing aktivitásaihoz az MTÜ  támogatására.  
Bízom benne, hogy a tavalyi sikeres év után tovább növekszik a fürdők forgalma és az előkészítő munkák célba érésével javul gazdasági környezetük."
 

 MCOnet