Hírek
Emlékezés dr. Pávai Vajna Ferencre

A hajdúszoboszlói gyógyvíz feltárójának életéről és munkásságáról Czeglédi Gyula vezérigazgató szólt röviden a megjelentek előtt.

Pávai Vajna Ferenc 1886. március 6-án született Erdélyben, a Nagyenyed melletti Csongván.

Pávai Vajna Ferenc 1886. március 6-án született Erdélyben, a Nagyenyed melletti Csongván.
Középiskolai tanulmányait Nagyenyeden végezte, majd Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, mint természetrajz-kémia-földrajz szakos hallgató. Tanulmányai befejeztével 1910-ben a geológia doktora lett. 1918-ban Pávai-Vajnát a pénzügyminisztérium bányászati főosztályának geológus-főmérnökévé nevezték ki. Az első sikeresen végződő tiszántúli fúrásának helyszíne Hajdúszoboszló volt. A Hajdúszoboszlói gyógyvíz feltárása hozta meg Pávai számára az elismerést és hírnevet, mely után számos felkérést kapott. Városunknak pedig egy új korszakot, a gyógyturizmus fejlődésének lehetőségét.
Pávai-Vajna Ferencnek köszönhető ezután több jelentős gyógy- és héviz feltárása (Szegeden, Karcagon, Debrecenben, Szolnokon). Ő tűzte ki a Rudas Fürdőnél a gyógyvizet adó fúrások helyét, valamint a tabáni, az alsó margit-szigeti és a II. városligeti mélyfúrást. 1964. január 12-én kísérték utolsó útjára a mázai temetőben. 1976-ban Hajdúszoboszló városa posztumusz díszpolgári címmel ismerte el munkásságát.
Hamvait 1981. október 26-án helyezték el végső nyughelyére a Hajdúszoboszlói Köztemetőben.
Eztuán a fürdő vezérigazgatója koszorút koszorút helyezett el a tudós geológus mellszobránál, mely a Gyógyfürdő bejárata előtt található.

Ezt követően Czeglédi Gyula lerótta tiszteletét a Hajdúszoboszlói Köztemetőben is a gyógyvíz feltárójának sírjánál.

MCOnet