https://www.high-endrolex.com/18 I. Czeglédi Gyula előadása a gyógyvíz feltárásának 90. évfordulóján - Czeglédi Gyula - Hajdúszoboszló város polgármestere

Hírek

I. Czeglédi Gyula előadása a gyógyvíz feltárásának 90. évfordulóján

2015. október 26-án emlékülésre került sor az Aqua-Palace Élményfürdőben a gyógyvíz feltárásának 90. évfordulóján, ahol közel 100 meghívott vendég vett részt.
Az emlékülésen Hajdúszoboszló város alpolgármestere, Holoda Attila megnyitója után Szilágyi Zsuzsa pr menedzser idézte fel e jeles nap eseményeit. Nagy László János A csillagok gyermekei vagyunk című könyvéből olvasott fel részleteket. Ezt követően Pálfalvi Ferenc geológus tartott ismeretterjesztő előadást a hajdúszoboszlói hévíz kutak geológiai viszonyairól és jelenlegi állapotukról.
Ezután Czeglédi Gyula vezérigazgató idézte fel a fürdő történetének legfontosabb állomásait és részletesen szólt az utolsó 20 év fejlesztéseiről.

P1020844

Előadása kapcsán kérdeztük meg Czeglédi Gyulát:
 
Pávai Vajna Ferenc munkásságának mi az üzenete a mai kor számára?
A szakmai elkötelezettség és kitartó munka, valamint az emberi tisztesség példája Pávai Vajna Ferenc munkássága.
A kor technikai színvonalán speciális méréseket végzett, ez alapján tűzte ki a fúrás helyét. Kitartó volt, mert a fúrás szűk egy éve alatt számos technikai és pénzügyi nehézség adódott, mégis kitartóan folytatta a kutató munkát, a munkásaihoz szigorú és emberséges volt, ezért vezetőként tisztelték és szerették. 

Ha látna bennünket Pávai Vajna Ferenc, mit szólna a mai látványhoz?

Azt gondolom, hogy bizonyára meg lenne elégedve, hiszen ő egy "világfürdőt" álmodott. Időnként úgy érezzük, hogy ezt a célkitűzést már nagyon megközelítettük, hiszen a világon egyedülálló fürdőkomplexuma van Hajdúszoboszlónak, nemcsak méretében, hanem szolgáltatásainak sokszínűségében.

Ezzel kész az alkotás, vagy van még tenni való?

Szó sincs róla. Egy-egy fejlesztés befejezését követően hamar érzékeljük, hogy új kihívások jelentkeznek a piacon, a versenytársak is  erősödnek, ezért érdemes mindig újragondolni pozícióinkat és új, eredeti ötletek megvalósításával Hajdúszoboszló turisztikai kínálatát bővíteni. 
Jelenleg is folyamatban vannak fejlesztések a Hungarospa-nál, melyek inkább szépészeti beavatkozást jelentenek, nem új turista szórakoztatást. Továbbra is fontos az épített és természetes környezet tovább fejlesztése is.
A jövő évi szezon kezdetéig megújítjuk a strandfürdő bejáratait, a csónakázó tó körüli sétaútvonalakat. Felújítjuk a pancsoló medencét és a kabinokat. Új beléptető rendszert telepítünk, melynek révén már online is lehet jövőre belépőt vásárolni, valamint klimatizáljuk a Gyógyfürdő masszírozó helyiségeit és tovább folytatjuk a strandfürdő parkosítását, fásítását.

Sokakat foglalkoztat, hogy meddig elég a gyógyvíz?

Vigyázni, óvni  kell a gyógyvíz kincset, a kitermelést csak tervezett és szabályozott körülmények között lehet végezni. Pálfalvi Ferenc geológus előadásában elhangzott, hogy a Hungarospa menedzsmentjének kezdeményezésére 10 éve egy védőidom lett kijelölve, melyet a múlt évben újabb 10 évre meghosszabbítottunk. Ez azt jelenti, hogy a védett területen  belül további kút fúrására nincs lehetőség, ezzel az évi közel 2 millió köbméter vizzel kell jól gazdálkodnunk.
Határozott célkitűzése a menedzsmentnek, hogy ezt a vízkincset megőrzi, azért hogy sok-sok generáción keresztül álljon még a város szolgálatában.


Az interjú másdik részét a Hungarospa elmúlt 20 évi gazdálkodási eredményeiről legközelebbi cikkünkben olvashatják.


MConet
https://www.high-endrolex.com/18