Hírek

Sok külföldi turista is Hajdúszoboszlót választja

Az első féléves adatok alapján továbbra is töretlen a Hajdú-Bihar vármegyei fürdőváros népszerűsége.

Megérkeztek az első féléves adatok a magyar fürdővárosok sikerét illetően. Ennek alapján Budapestet követően Hajdúszoboszló is kiemelkedő helyen szerepel, melynek polgármestere Czeglédi Gyula – tudatta a dehir.hu. 

Sok külföldi turista is Hajdúszoboszlót választja
Sok külföldi turista is Hajdúszoboszlót választja

A főváros után Siófok, majd Hajdúszoboszló következik a népszerűségi listán, melyet Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ közölt. Harmadik Hévíz, majd Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged és Eger.

Ezek a települések tudhatják magukénak valamennyi vidéki vendégéjszaka-szám csaknem egyharmadát, sőt, nyáron az arány több mint duplájára emelkedett. A nyári hónapokban az összes vidéki vendégéjszaka 59 százaléka valósult meg ezekben a városokban – írta meg a dehir.hu.

B.A.